Lemondott a Von der Leyen-korszakhoz köthető diplomataképző rektora
Federica Mogherini rendkívüli levélben közölte távozását az Európa Kollégiummal, miután korrupciós vádak miatt eljárás indult ellene. 2025-12-04 22:45:00
Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi kül- és biztonságpolitikai főképviselője lemondott az Európa Kollégium rektori posztjáról, miután az Európai Ügyészség (EPPO) csalás és korrupció gyanújával vádat emelt ellene – írta meg az Euractiv.
Mogherini döntését rendkívüli bizottsági ülés után, levélben jelentette be az intézmény oktatóinak, diákjainak és öregdiákjainak.
A volt uniós vezető azt írta, hogy „a legnagyobb szigorral és tisztességgel” eljárva jutott arra, hogy távozik tisztségéből. Az EPPO előző nap hozta nyilvánosságra, hogy vádat emelt három személy ellen a kollégiumot és az Európai Külügyi Szolgálatot érintő korrupciós ügyben. Mogherini mellett érintett a kollégium egyik vezetője, valamint az EKSZ 2021–2025 között szolgáló főtitkára, aki szintén benyújtotta lemondását. A három gyanúsítottat kedden őrizetbe vették, majd a nyomozás idejére szabadlábra helyezték, mivel nem tartottak szökéstől.
Nyitókép: