Robert Fico Kijevbe utazik
A bejelentést azt követően tette, hogy Kassán egyeztetett ukrán hivatali partnerével, Julija Szviridenko miniszterelnök-helyettessel. 2025-10-20 11:03:00
Robert Fico szlovák miniszterelnök bejelentette, hogy a soron következő ukrán–szlovák kormányközi konzultációk keretében Ukrajnába látogat – számolt be róla a Jevropejszka pravda.
A bejelentést azt követően tette, hogy Kassán egyeztetett ukrán hivatali partnerével, Julija Szviridenko miniszterelnök-helyettessel, akinek meghívását azonnal elfogadta.
„Már ma elfogadtam a meghívást a következő tárgyalásokra. Az időpontot később egyeztetjük, de az biztos, hogy Ukrajna területén lesz, és mindent megteszünk, hogy addigra a helyzet javuljon” – fogalmazott Fico.
A szlovák kormányfő hangsúlyozta: országa minden olyan állammal kiegyensúlyozott és korrekt kapcsolatokra törekszik, amely érdeklődik az együttműködés iránt – beleértve Ukrajnát és Oroszországot is.
Fico egyúttal megerősítette, hogy a szlovák kormány maximálisan támogatja a Donald Trump és Vlagyimir Putyin részvételével tervezett budapesti békecsúcsot, amely szerinte komoly előrelépést jelenthet az orosz–ukrán háború lezárása felé vezető úton. A szlovák miniszterelnök a szlovák–ukrán kormányülést megelőzően azt is kijelentette: Pozsony kész segítséget nyújtani a találkozó előkészítéséhez és lebonyolításához.
Nyitókép: Sameer Al-DOUMY / AFP