Tarr Zoltán újabb elszólása: „kiugrott bírókkal” vennék át az igazságszolgáltatást

Korábban a Tisza Párt alelnöke azt mondta, hogy az adóterveikről nem mindent fognak elmondani, mert „akkor megbukunk”. 2025-10-02 12:32:00
Tarr Zoltán újabb elszólása: „kiugrott bírókkal” vennék át az igazságszolgáltatást

Iskolabezárás, kórházi ágycsökkentés, „nyugdíjreform”, közigazgatási tisztogatás, agrártámogatások megvonása, igazságügyi puccs – nem, nem a 2010 előtti szocialista-liberális kormányok programját idézzük, hanem azt, amit Tarr Zoltán 2025. február 1-jén Sárospatakon, támogatóinak elmondott — a Tűzfalcsoport így foglalta össze néhány szóban.

Ebből a perspektívából nem egy „szakmai reformprogram” bontakozik ki, hanem egy radikális, neoliberális megszorítási terv – jegyzi meg a Tűzfalcsoport.

Korábban Tarr Zoltán azt mondta, hogy az adóterveikről nem mindent fognak elmondani, mert „akkor megbukunk”. Azonban a sárospataki rendezvényen már jó pár terület kapcsán tett kijelentéseket, és még hangsúlyosabbá vált az a korábbi, etyeki megjegyzése: „választást kell nyerni, utána mindent lehet”.

„Kiugrott bírókkal” vennék át az igazságszolgáltatást

A rendezvényen Tarr büszkén számolt be arról, hogy Laczó Adrienn „kiugrott bíróval” dolgoznak egy „igazságügyi helyreállítási terven”. Szerinte, ha hatalomra jutnak, nekifognának az igazságszolgáltatási rendszer átalakításának:

„Elmondhatom, mert már nem titok: a héten találkoztam Laczó Adriennel, aki kiugrott bíró (…) és van egy egyesületük (…) ahol azon dolgoznak, hogyan lehet az országot, az igazságszolgáltatást visszaállítani, visszavezetni oda, ahonnan nagyon komoly munka, sok okos ember, sok energia befektetésével eltérítették. Készülünk arra, hogy ha választást nyerünk, hozzányúljunk azokhoz az elrontott, tudatosan szétszedett dolgokhoz, amelyek az országot jelentik. Ennek egyik kulcseleme az igazságszolgáltatás rendbetétele, függetlenségének visszaállítása.”

Kórházbezárásokat tervez a Tisza

Tarr Zoltán az oktatás helyzetéről beszélt egy felvételen, ahol többek között azt javasolta, hogy vissza kellene térni a 2010 előtti önkormányzati iskolafenntartáshoz. A politikus szerint végig kell gondolni, hol és milyen típusú oktatási intézményekre van szükség, mert „nem biztos, hogy mindenütt meg kell őrizni” a jelenlegi iskolai struktúrát.


 Nyitókép: Purger Tamás / MTI