The New York Times: Háború közben épülhetett ki új korrupciós hálózat Ukrajnában

A NYT szerint Zelenszkij a háborúra hivatkozva lazított az átláthatósági szabályokon, és olyan szereplőkkel is együttműködött, akiket korábban problémásnak tartottak. 2025-12-06 11:49:00
The New York Times: Háború közben épülhetett ki új korrupciós hálózat Ukrajnában

A The New York Times tényfeltáró cikke szerint Volodimir Zelenszkij és kormánya szándékosan bontotta le a korrupcióellenes intézményeket, hogy megnyissa az utat a „szabadrablás” előtt – mindezt úgy, hogy erről a nyugati szövetségesek is tudtak.

A lap arról ír, hogy a háború éveiben Ukrajna módszeresen gyengítette azt a nyugati felügyeleti rendszert, amelyet éppen azért hoztak létre, hogy megakadályozza az állami támogatásokkal kapcsolatos visszaéléseket. A nyugati partnerek felügyelőbizottságok felállítását követelték több stratégiai állami vállalat – az Enerhoatom, az Ukrenergo és a Védelmi Beszerzési Ügynökség – élére, ám a kormány ezeket gyakran saját embereivel tölthette fel, helyeket hagyott üresen, vagy elhúzta a működésük megkezdését.

Az Enerhoatom esetében a kormány még a vállalatokra vonatkozó alapvető szabályokat is átírta, amivel jelentősen gyengítette a felügyeleti testület hatalmát. A mostani nyomozások szerint ez tette lehetővé, hogy akár 15 százalékos visszaosztásokkal működő korrupciós hálózat alakuljon ki. A kormány ennek ellenére a felügyelőbizottságot hibáztatta, miután korábban lefokozta a testület jogköreit.

A NYT szerint Zelenszkij a háborúra hivatkozva lazított az átláthatósági szabályokon, és olyan szereplőkkel is együttműködött, akiket korábban problémásnak tartottak. A nyugati szövetségesek bár tisztában voltak a helyzettel, a háborús helyzet miatt továbbra is támogatták Ukrajnát.

Nyitókép: Leonardo MUNOZ / AFP