Több atomerőmű részleteit robbantották fel Németországban
A robbantás során mintegy 56 ezer tonna beton omlott össze. 2025-10-26 09:46:00
Németországban szombaton irányított robbantással bontottak le két hűtőtornyot egy már üzemen kívül helyezett atomerőműben, ezzel újabb lépést téve az ország atomenergia-korszakának lezárása felé – számolt be az Euronews.
A tornyok a bajorországi Gundremmingen településen álltak, ahol az erőmű évtizedeken át meghatározó része volt a tájképnek. Lebontása így sok helybélit érzelmileg is megérintett.
Több ezren gyűltek össze, hogy élőben lássák, amint a két ikonikus torony eltűnik a város látképéről. A robbantás során mintegy 56 ezer tonna beton omlott össze. A bontást három szakaszban hajtották végre: az első detonációval a környéken élő állatokat igyekeztek elriasztani, a második és harmadik robbanás pedig sorban ledöntötte a két tornyot.
A Gundremmingen, Brokdorf és Grohnden atomerőműveket még 2021 decemberében zárták be, a német atomenergia fokozatos kivezetésének programja keretében.
Nyitókép: Werner Rebel / Shutterstock