Tömeges kilépés a Tisza Világ alkalmazásból az adatszivárgási botrány után
A Magyar Nemzet információi szerint megromlott a pártelnök és Radnai Márk viszonya, a két politikus között már nyílt összetűzésekre is sor került. 2025-10-28 19:24:00
Több mint harmincezer felhasználó hagyta el a Tisza Világ mobilalkalmazást az október eleji adatszivárgási botrány után – értesült a Magyar Nemzet.
A felhasználói aktivitás két hullámban esett vissza: először közvetlenül a botrány kipattanásakor, majd akkor, amikor nyilvánosságra került, hogy a pártvezetés félrevezető magyarázatot adott a történtekre.
A Tisza Párt szeptember 9-én indította el a Tisza Világ appot, amelyet két nap alatt közel százezren töltöttek le. Az alkalmazás célja a közösségépítés és a kampánymozgósítás volt, fejlesztését Radnai Márk alelnök irányította. Néhány nappal később azonban kiderült: mintegy húszezer felhasználó személyes adatai kerültek nyilvánosságra, köztük nevek, e-mail-címek és lakóhelyek.
A lista hitelességét több érintett is megerősítette. Az Index beszámolója szerint az alkalmazás fejlesztésében ukrán informatikusok is közreműködtek, ami felvetette a lehetőséget, hogy magyar állampolgárok adatai kerülhettek külföldi kézbe. Radnai Márk egy belső levélben azzal védekezett, hogy az adatokat „manipulálták”, és a háttérben „fideszes titkosszolgálati akció” áll. Később azonban kiderült, hogy az érvelés több ponton is tarthatatlan: az adatszivárgás olyan felhasználókat is érintett, akik az állítólagos incidens után regisztráltak.
Amikor mindez nyilvánvalóvá vált, a felhasználói aktivitás drámai mértékben tovább csökkent, ami újabb feszültségeket szított a párton belül.
Nyitókép: