Törvénymódosítást kezdeményez Lázár János a Strabag mulasztása miatt

Lázár emlékeztetett: a Strabag nemrég több mint 50 milliárd forintot kért egy 10 kilométeres autópályaszakasz megépítésére Miskolc és Szikszó között. 2025-11-03 16:50:00
Törvénymódosítást kezdeményez Lázár János a Strabag mulasztása miatt

Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfői bejegyzésében ismét üzent a Strabagnak. 

Mint írta, „ez így tovább nem mehet! Ha szép szóval nem megy, akkor a törvény módosításával védjük meg a magyar emberek érdekeit”.

A miniszter közölte, hogy kezdeményezni fogja a közbeszerzési törvény módosítását. Ennek célja, hogy kizárják azokat a cégeket, amelyek a közúti vagy vasúti fejlesztéseknél „rosszul vagy el sem végzett munkájukkal” megkárosították a magyar embereket, illetve hátráltatták az áruk és szolgáltatások szabad áramlását. Hozzátette, hogy a folyamatban lévő eljárásokat is felülvizsgálják.

Lázár emlékeztetett: a Strabag nemrég több mint 50 milliárd forintot kért egy 10 kilométeres autópályaszakasz megépítésére Miskolc és Szikszó között. Az út azonban röviddel az átadás után megsüllyedt, használhatatlanná és életveszélyessé vált.

A cég 10 hónapot kapott a hibák kijavítására, ám a határidő lejárt, és a munka máig nem készült el. „Az osztrák cég ahelyett, hogy bocsánatot kérne azoktól a borsodiaktól, akiknek életét nap mint nap megkeseríti az általa okozott közlekedési káosz, inkább a sajtóban vitatkozik a kormánnyal – miközben arra az egyszerű kérdésre sem tud válaszolni, mikor készül el végre az út” – fogalmazott a tárcavezető.

Bejegyzését így zárta: „ha egy villanyszerelő vagy kőműves önnél így dolgozna, nem tenné ki a szűrét? És milyen igaza lenne!”

Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala