Trump több milliárd dollárra perli a BBC-t
A kereset szerint a BBC két, több mint 54 perc különbséggel elhangzott Trump-kijelentést vágott össze. 2025-12-16 13:50:00
Donald Trump hétfőn pert indított a BBC ellen, és több mint 5 milliárd dolláros kártérítést követel a brit közmédiától, amiért állítása szerint szándékosan félrevezető módon szerkesztették meg a 2021. január 6-án elmondott beszédét – írja a Politico.
A Miami szövetségi bíróságon benyújtott kereset szerint a BBC két, Trump által tett kijelentést vágott egymás mellé úgy, hogy azok elhangzása között több mint 54 perc telt el.
Trump jogi beadványa szerint a szerkesztés célja az volt, hogy azt a látszatot keltsék: az akkori elnök erőszakra buzdította támogatóit, miközben a Kongresszus az elektori szavazatok hitelesítésére készült. A kereset hangsúlyozza, hogy ilyen mértékű torzítás nem történhetett véletlenül, és csak szándékos beavatkozással volt kivitelezhető.
A BBC időközben bocsánatot kért a vágás miatt, ugyanakkor közölte: álláspontjuk szerint az eset nem alapoz meg rágalmazási pert.
Nyitókép: